One room – two moods / Egy helyiség – két hangulat

x4-crop

Egy eladásra szánt lakáshoz készítettem ezt a két látványtervet. A szoba a valóságban üresen állt, csak a beépített kandalló helye volt meg a hátsó, rövidebb oldalon. A funkció adott volt: ebbe a hatalmas, több mint 40 m2-es szobába az étkező részt és a nappali funkciót kellett elhelyezni.

Az első változat egy nagyon letisztult, minimalista stílusú nappali, csupa-csupa fehérrel, amihez aranyszínt választottam.paulay1

Egészen szellős az elrendezés, nem akartam bútorokkal telezsúfolni a teret, bár köztünk szólva a kanapé már magában igen szép méretes darab, egy óvódás csoport simán elférne rajta:)

Itt látható a nappali részben a kandalló helye, ahova egy beépített készülék kerülhet majd:

paulay2

Látvány az étkező rész felől:

paulay5

A második változatban a hasonló az elrendezés, sőt, még a bútorok formája is kísértetiesen emlékeztet az előzőre. Ami azonban egészen más: a színvilág és a szoba hangulata. Az előző elegáns, letisztult látvánnyal szemben ez szerintem inkább barátságos, hívogató.

paulay14

A világosszürke alapszínt indigókékkel, mustársárgával és foltokban halvány rózsaszínnel és mohazölddel egészítettem ki. A nappali részben nincsen tv, viszont rengeteg a könyv: a falon lévő és a kanapé mögötti polcokat is a könyvek uralják.

Ennyi könyvhöz jár egy olvasó fotel is lámpával, illetve a gyerekeknek egy kis kuckós pad, sok-sok párnával.

paulay12

Látvány az étkező felől:

paulay13

Ti melyiket választanátok magatoknak?

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s